Sajtó hírek szakterületeinken

 




A magyar mobilnet piac (Forrás)

(2013. 03. 20.)

Az Európai Unió legfrissebb jelentése szerint Magyarország sereghajtó a szélessávú mobilinternet használatában: a magyar lakosság kevesebb mint egyötöde internetezik mobilon. A második legrosszabb helyezett is 7 százalékkal előrébb van, Szlovákia és Bulgária majdnem kétszer fejlettebb (34 illetve 37 százalék), Csehországban pedig háromszor nagyobb (55 százalék) a mobilinternetezők aránya.

A lista elején a skandináv országok állnak, az EU átlaga 49%.

A szolgáltatók szerint a magyar mobilinternet piac töredezett, és kevés a frekvencia. Az Európai Bizottság azonban arra figyelt fel, hogy ahol legnagyobb nemzetközi mobilszolgáltatók – ismert nevükön E5 – nem kapnak helyi versenytársat, ott akár tízszer többe is kerülhet az okostelefonok használata.

Mivel az uniós jelentés 2012. júliusi helyzetet tükröz, valószínűsíthető, hogy elsősorban nem a telefonadó hatása jelenik meg a drámai lemaradásban.

 




Hétmilliárd mobil-előfizető lesz jövőre (MTI)

(2013. 02. 28.)

A Nemzetközi Távközlési Egyesület (IUT) jelentésében azt jósolta, hogy a mobiltelefon-előfizetések száma 2014. év elejére átlépheti a hétmilliárdot, vagyis a világnépesség számát. A genfi székhelyű szervezet szerint a friss adatok azt mutatják, hogy továbbra is erős és folyamatos a kereslet az információs és kommunikációs technológiai szolgáltatások iránt, amit leginkább a szélessávú internet árának folyamatos csökkenése ösztönöz.

A piaci bővülés motorja elsősorban Ázsia, erre a földrészre esik a mobil-előfizetések több mint fele. Az IUT honlapján közzétett jelentés szerint a mobiltelefonok penetrációja év végére 96 százalékos lesz globális szinten: a fejlett országokban 128 százalékon áll majd a mutató, a fejlődőkben pedig 89-en.

Az egyesület becslése alapján idén 2,6 milliárdra emelkedik az internetet használók száma: bár a fejlődő világban korlátozott, 31 százalékos marad az internet-hozzáférés elterjedtsége, a fejlett országokban a lakosság 77 százaléka fog internetkapcsolattal rendelkezni 2013 végére.

 




Tavaly év végére több mint 1,9 millió volt a szélessávú vezetékes internet-előfizetések száma


(2011. 03. 01.)

2010. decemberében 28 ezerrel folytatódott a növekedés, így a hónapban 1,907 millió volt a becsült vezetékes szélessávú internet-előfizetések száma. Az NMHH gyorsjelentése a három inkumbens szolgáltató, valamint a legnagyobb kábeltelevíziós társaságok önkéntes adatközlésére épül.

A vizsgált hónapban a hagyományos telefonvonalon szélessávú ADSL-internetszolgáltatásra előfizetők száma az előző havi 802 ezerről közel 805 ezerre nőtt. A gyorsjelentésben szereplő – legnagyobb – kábelszolgáltatók előfizetései decemberben 744 ezerre változtak, ez 15 ezerrel több, mint az előző hónapban. Az FTTx, vagyis az optikai szálon nyújtott szolgáltatás esetében 215 ezer előfizetés volt a hónap végén. Így összességében 2010 decemberében a vezetékes szélessávú internet-előfizetések becsült száma 1,907 millió volt (novemberben 1,879 millió).

A 2010. decemberi adatok szerint az előfizetők a szolgáltatóváltást megkönnyítő számhordozhatóság keretében 2004. januárja óta összesen 561 ezer számot hordoztak.


A számok táblázatos áttekintő formában megtekinthetők itt:
NMHH vezetékes gyorsjelentés.

 




Tavaly december végére 1 millió 307 ezerre nőtt hazánkban a mobilinternet-előfizetők száma

(2011. 01. 24.)

A három mobilszolgáltató önkéntes adatközlését 2009-ben, a MATRIX moderálásával hoztuk létre. Az NMHH által havonta publikált jelentés képet ad a három szolgáltató mobilinternet-lefedettségéről is, százalékosan, valamint térképeken bemutatva a kül- és beltéri lefedettséget.

Tekintse meg a 2010. decemberi adatokat.

A szolgáltatók általános szerződési feltételeiben (ÁSzF) szereplő, eltérő garantált le- és feltöltési sebességek alapján készült lefedettségi térképek itt érhetőek el.

2010 végére az egy hónappal korábbi 1 millió 220 ezerről, 1 millió 307 ezerre nőtt Magyarországon a mobilinternet-előfizetések száma, míg a teljes előfizetői táboron belül az aktív – a mobilinternet-szolgáltatást az utolsó három hónapban igénybe vevő – ügyfelek száma átlépte az egymilliót, azaz az előző havi 947 ezerről decemberben közel 1 millió 3 ezerre emelkedett..

A három mobilszolgáltató együttműködésén alapuló gyorsjelentés szerint az előfizetők a novemberi 1 millió 319 ezer után decemberben 1 millió 373 ezer GB adatot töltöttek le és -fel, az egy aktív ügyfélre jutó átlagos forgalom pedig az előző hónaphoz képest 1,37 GB-ra csökkent.

A forgalmazásban részt vevő aktív előfizetések alapján a Vodafone részesedése 27,62 százalékról 27,78 százalékra, a T-Mobile részesedése pedig 48,28 százalékról 48,61 százalékra emelkedett, míg a Telenoré 24,11 százalékról 23,61 százalékra csökkent.

 




A MATRIX moderálásával létrehozott mobilinternet-gyorsjelentés 2010 augusztusi adatai

(2010. 09. 23.)

A három mobilszolgáltató önkéntes adatközlését 2009-ben, a MATRIX moderálásával hoztuk létre.

Tekintse meg a 2010. augusztusi adatokat: Adatlapok, Térképek