Rólunk

Kik vagyunk?

Védjegyünk, amivel már találkozhatott egy Magyar Telekom, Telenor vagy Vodafone telefonszámlán, vagy akár egy távközlési berendezésen, már közel húsz éve garancia a minőségre. A MATRIX Vizsgáló, Ellenőrző és Tanusító Kft. 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy független, harmadik félként végzett terméktanúsítási, megfelelőségértékelési és konzultációs tevékenységével hozzájáruljon a piacon lévő termékek és szolgáltatások minőségének garantálásához, ezzel biztosítva azok fogyasztóinak és felhasználóinak elégedettségét, illetve biztonságát.

Tevékenységünk nélkülözhetetlen része lépést tartani a technológiai fejlődéssel és a változó szabályozási környezettel. Ennek érdekében nem csak munkatársaink folyamatos szakmai fejlődésére helyezünk nagy hangsúlyt, hanem a megfelelő szakmai fórumokon való részvételre is. Ezért is váltunk a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) és a Radio Equipment Directive Compliance Association tagjaivá (REDCA).

Sokéves tapasztalatunk mellet, a Nemzeti Akkreditáló Hatóság jóváhagyása, illetve a tanúsító szervezetekre vonatkozó MSZ/IEC ISO 17065 nemzetközi szabványnak való megfelelésünk is biztosítékot nyújt ügyfeleink számára szolgáltatásaink magas minőségére. Ráadásul több területen miniszteri kijelölés alapján végezzük munkánkat, ami további garancia arra, hogy cégünk a legmagasabb elvárásoknak is megfelel.

Szakterületeink

Elektronikus aláírási termékek és bizalmi szolgáltatások (eIDAS)

Informatikai (IT termékek és rendszerek

Iratkezelési szoftverek

Távközlési szolgáltatások

Rádió- és távközlő végberendezések (RED direktíva)

Kaszinó IT biztonság

Minősített elektronikus aláírást (QSCD) és távoli minősített elektronikus aláírást (rQSCD) létrehozó eszközök

Zárt elektronikus információs rendszerek és informatikai biztonsági funkciókat megvalósító elektronikus információs rendszerek

Alapelveink

  • Függetlenség: A hazai és EU-s előírásoknak megfelelően az államtól, szolgáltatóktól, gyártóktól, forgalmazóktól és tanácsadóktól függetlenül végezzük munkánkat.
  • Rugalmasság: A megbízóra optimalizált, testreszabott tanúsítási folyamatot dolgozunk ki.
  • Minőség: Magasan képzett és gyakorlott szakembereket alkalmazunk.
  • Megbízhatóság: A magyar és nemzetközi terméktanúsításra vonatkozó szabályoknak megfelelő szigorú minőségbiztosítási rendszert és szabályozott belső eljárási rendet működtetünk.
  • Fejlődés: Mivel kiemelt figyelmet fordítunk a legkülönbözőbb szakmai háttérrel rendelkező szakemberek alkalmazására, illetve munkatársaink folyamatos szakmai fejlődésére, terméktanúsítási, megfelelőségértékelési és tanácsadási tevékenységeink listája folyamatosan bővül. Ezért érdemes gyakran ellátogatni oldalunkra az újdonságok követésének érdekében.

Mit csinálunk?

A terméktanúsítás során azt vizsgáljuk, hogy egy termék eleget tesz-e egy adott országban hatályos szabályoknak. A tanúsítás hitelességéhez nélkülözhetetlen, hogy az egész munkafolyamat külső befolyástól mentesen menjen végbe, vagyis az, hogy tevékenységünket független, harmadik félként végezzük. Cégünk, szakterülettől függően, Magyarország vagy az egész EU-területén érvényes megfelelőségi tanúsítványt tud kiállítani. A megfelelőség minden esetben egy előre meghatározott követelményrendszernek történő megfelelést jelent. A követelmények nem csak jogszabályok vagy az állam által felállított szabványok lehetnek, hanem szerződések, üzletszabályzatok, tájékoztató kiadványok stb. is, vagyis bármilyen írásban rögzített elvárás, amellyel a megbízó szembe szeretné állítani szolgáltatását vagy termékét.

A kiállított tanúsítvány a hatóságok és a fogyasztók számára egyaránt igazolja egy termék vagy szolgáltatás megfelelőségét. Továbbá a MATRIX regisztrált védjegye differenciálhatja a terméket/szolgáltatást a versenytársakétól és segíthet versenyelőnyre szert tenni velük szemben. Sőt, a tanúsítási munka eredményeként egy vállalat még új képet is kaphat saját működési folyamatairól, amely segítséget jelent tevékenységének még hatékonyabbá tételében.

Kapcsolat

Matrix Vizsgáló, Ellenőrző és Tanúsító Kft.

info@matrix-tanusito.hu

+36 (23) 444-600

+36 (23) 444-601

2040 Budaörs, Szabadság út 290.